Védjeggyel kapcsolatos munkafolyamatok

védjegy figyelésVédjegy, védjegy… Olyan sokszor hallottam már ezt a szót, de bevallom, sohasem foglalkoztam vele messzemenően, hiszen nem volt alaposabb ismeretekre szükségem és számomra sokkal fontosabb dolgok terelték el figyelmemet a kifejezésről. Most is csak véletlenül jutott el tudatomig néhány alapinformáció, amikor az ország másik részén lakó és dolgozó barátnőmet látogattam meg szabadságom alatt. Csak érkezésem után derült ki számomra, hogy a telefonba olyan sokat diócsért és rendkívüli kihívásokkal járó munkája nem más, mint a védjegyeztetés. Mivel nagyon lelkesen mutatta be munkáját úgy döntöttem, másnap elkísérem dolgozni és lemondok a városnézésről. Utólag tudom, hogy nagyon jól tettem, mert tőle és munkatársaitól sok érdekes dolgot tudtam meg a védjegyekkel kapcsolatban. Kiderült, hogy a védjegy megkülönböztető képességének köszönhetően az áruknak és a szolgáltatásoknak olyan sajátságos, eltérő jelleget ad, melynek köszönhetően a fogyasztók nem tudják összetéveszteni az adott védjeggyel ellátott árut és szolgáltatást a hasonló áruktól és szolgáltatásoktól.

This entry was posted in védjegy and tagged , . Bookmark the permalink.

Leave a Reply