Cégmódosítás a tagok adatainak változása esetén is.

cégmódosítás költsége

cégmódosítás költsége

Kiemelten fontos még a tagok neve, lakcíme, és 1-2 személyes adat naprakészen tartása is, valamint a törzstőke mértékére és összetételére vonatkozó adatszolgáltatás. Az ezekre vonatkozó változásokat szintén cégmódosítás keretében lehet átvezettetni a cégjegyzéken. Itt fontos megjegyezni, hogy 2017. március 15. napján járt le a kötelező törzs tőkeemelés törvényi határideje. Azok a cégek, amelyek ezt a határidőre nem emelték meg, illetve ezt cégmódosítással nem jelentették be a hatóságoknak, először figyelmeztetésben részesültek, utána pedig törlésre kerültek. Ezért, amennyiben változás történik a törzstőkében, azt is be kell jelenteni. A fent felsoroltakon kívül még számos oka lehet annak, hogy szükséges a Társaság okiratainak módosítása. Egyes változások igénylik a cégmódosítás bejelentését, más változások pedig csak az okiratok módosítását, esetleg könyvelői szerepvállalást igényelnek. Cégmódosítás esetén keresse a topcegalapitas.eu weboldalt, ahol kedvező feltételekkel API mentes székhelyszolgáltatást is igénybe vehet.

This entry was posted in cégmódostás and tagged , , . Bookmark the permalink.

Leave a Reply